Orgona ága...
2017. május 07. írta: Apavavalt

Orgona ága...

orgonaaga.jpg

Előbb anyává váltál, aztán nagymamává, nekem mégis végig ugyanolyan maradtál. Ugyanaz és ugyanolyan. Anya, mindig. Sokáig néztem felfelé rád, most már jó ideje feléd magasodok, de te konstans maradtál, mint a sziklák. Mint amikor a gyorsított felvételen az évszakok váltják egymást, úgy változtunk körülötted mind, de mindig Te maradtál az otthon ahova hazatértünk.

Szülőként sokat gondolkodom arról, milyen lehetett Neked ugyanez. Igazából nem is tudom, miért nem beszélgettünk még erről...

Milyen érzés lehetett amikor megérkeztem? Vajon így képzelted? Ijesztő volt? Felemelő? Leírhatatlan? Mama ott volt Veled, ahogy te ott voltál velem? Gondoltál-e újdonsült anyaként arra, hogy egy napon majd fogom magam, és nekiállok a szülőségemről írni? Aligha.

Ha egy kicsit is olyan volt neked, mint nekem, akkor nem nagyon gondoltál semmire, inkább csak éreztél.

Amikor Anya lettél, azonnal tudtad mindenről, hogy hogyan kell? Tudtad miért sírok, és hogyan nyugtass meg? Sokat sírtam? Voltál te is tanácstalan és érezted azt, hogy neked ez nem megy? Neked még nem volt internet, hogy válaszokat találj, könyv is csak egy. Hogy tudtál mégis mindent?

Már sejtem, hogy bár sokáig hittem az ellenkezőjét, Neked sem voltak meg készen a válaszok mindenre. Kivéve talán a matekházit.

Milyen volt nézni ahogyan felnövünk? Hallgatni a gyermeki vágyak és rajongások végtelen özönét, és kiválasztani belőle, hogy mi válik valóra? Bízni, és remélni, hogy betartjuk, amiben megegyeztünk? Hagyni, hogy elkövessük a hülyeségeinket, tudva, hogy fájni fog? Támogatni akkor is, amikor nem értettél egyet? Annyi “igazit” hoztam haza… vajon elhitted nekem, amikor tényleg megtaláltam?

Nem tudom, én hogyan fogom ezt csinálni.

A napon,amikor felhívtalak, hogy órákon belül nagymama leszel, csak a távolból szorítottál nekünk. Szomorú voltam, de megértettem. Ott a munka,a távolság. Aztán a következő hívás már arról szólt, hogy vonaton ülsz, felénk. Valahogy megoldottad.

Valahogy mindig megoldod.

Idővel, nagy átlagban, de valahogy mindig találsz megoldást, legalábbis, ha rólunk van szó. Ez egyrészt lenyűgöz, másrészt nem hiszem, hogy bármelyikünk eléggé hálás Neked ezért. Nem is a konkrét dolgokért, mint inkább a szellemiségért.

Mindig megígérem magamnak, hogy többet fogunk beszélni, mert szeretek beszélgetni Veled, még ha idő is kell hozzá, hogy rendesen belemelegedjünk. Aztán jönnek a hétköznapok, meg a hétvégék amikor a hétköznapokat ki kéne heverni. A munka, az egyetem, a mindenféle. Az órákból napok lesznek, a napokból, hetek, hónapok… Rohan az idő, egy pillanat alatt elmúlik. Ezt már nagyon értem.

Boldog Anyák Napját Édesanyám!

A bejegyzés trackback címe:

https://apavavalt.blog.hu/api/trackback/id/tr612488563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása