Amikor apa altat
2017. február 12. írta: Apavavalt

Amikor apa altat

A konyhában az a tapasztalatom a receptekkel amiket kipróbálok, hogy elsőre mindig kiválóan működnek. Másodikra aztán általában teljes mértékben szétesik minden, az is elromlik ami nem romolhatna, az eredmény épphogy ehető. Végül a harmadik, negyedik alkalomra kialakul az “aranyközép” verzió, ami…

Első randi
2016. október 23. írta: Apavavalt

Első randi

Már reggel kitaláltam az egészet. Direkt a szokásosnál is elegánsabban öltöztem fel, a csajoknak persze nem szóltam semmiről, csak egész nap örültem az én kis titkomnak, mint valami ajándéknak. Őrizgettem, dédelgettem, elképzeltem. Ha már olyan szerencsénk van, hogy Anya rendszeres elfoglaltsága…

Még nyolc óra
2016. október 09. írta: Apavavalt

Még nyolc óra

Úgy volt, hogy ezt a posztot megírom a múlt héten. Aztán az idő valahogy huss, elillant. Azt hiszem, maga a tény, hogy ezt a bejegyzést két hétig tartott eljuttatnom az ötlettől a posztig, tulajdonképpen igazolja az alábbiakban felvázol probléma létezését. Nevesen azt, hogy az idő valahogy sosem…

Napi olimpia
2016. augusztus 21. írta: Apavavalt

Napi olimpia

Az elmúlt két hétben a világ sportelitje adott enmagának randevút Rioban, számos sportágaban törekedtek több pontot összegyűjteni a versenytársaknál, hazájuk és maguk nagyobb dicsőségére, mindezt a nemzetek egységét szimbolizáló öt karika zászlaja alatt, és végig szem előtt tartva, hogy: „Nem a…

Szepaszori
2016. április 10. írta: Apavavalt

Szepaszori

Van-e olyan, akinek ismerős bármelyik a következő helyzetekből? Az egyik pillanatban még boldog birkózásban vagy a sarjjal, gurul a nevetés jobbra-balra, a következő pillanatban pedig a gyermek sikítva menekül a karjaidból, kacaj helyett krokodilkönnyek gurulnak, te pedig úgy érzed magad, mint…

Csak mi ketten
2016. január 31. írta: Apavavalt

Csak mi ketten

Bevallom, néha azért nem könnyű apának lenni. Előfordul, hogy olyan hülyeségeket gondolok, mint hogy valójában felesleges vagyok a történetben, és a csajszibarack meg Anya kiválóan meglennének nélkülem is. Tudom persze, hogy nem így van de megesik, hogy nehéz összeszedni az “apát" magamban egy…

süti beállítások módosítása