104
2018. július 09. írta: Apavavalt

104

104.jpg

Személyes megfigyelésem szerint Fülünyúl nem szereti ha Csajszibarack a Nagyinál alszik. Ez több módon is megmutatkozik, de nemrég az eddigieknél is extrémebb formát öltött. Altatás után az egyikünk a konyhában, a másikunk a nappaliban végezte a házimunka rá eső részét, amikor egy furcsa, köhögésszerű hangra lettünk figyelmesek. Először egyikünk sem tulajdonított neki különösebb jelentőséget (végülis a környéken voltak már furcsább zajok is). Aztán egyszer csak felsírt a kisebbik gyermek, de olyan volt a hangja, mintha Darth Vader tette volna mindezt egy dobozban.

Rohanás a szobába, a gyermek valóban sír, a hang teljes mértékben földöntúli. A pánik első hullámain túlesve úgy döntöttünk, hogy kruppra reagálunk, úgyhogy Anya és Fülünyúl leültek a mélyhűtő fiókjait bámulni, én pedig hívtam az ügyeletet, rettegve, nehogy éjszaka közepén kórházba rohanás legyen a vége.

A legutóbbi tapasztalatom az ügyelettel ekkor már több mint két éves volt. Az akkor nagyjából azzal volt leírható, hogy: “Margitkám már megint egy elsőgyerekes!” Én mondjuk hálás voltam a megnyugattásért, még ha kissé lekezelően is történt. Bár a kiváltó helyzet számomra rémesen ijesztő volt, akkor abból nem lett semmi. Nagyon reménykedtem benne, hogy ezúttal is megúszom egy “bukisimivel”.

Sajnos nem így lett. Miután a telefonba is megríkattuk a gyereket (“Meg lehetne valahogy ismételni úgy, hogy mi is halljuk?” - sajnosszerencsére nem nagyon kellett bíztatni sírásra a porontyot), az lett a verdikt, hogy hát bizony akkor be kéne vinni a kórházba, mert ugyan kijöhet a doktornő, de az első krupp és az életkor kombinációja kb garantálja a kórházi megfigyelést, akkor meg már inkább nyerjünk időt. Mivel pesszimista típus vagyok, összepakolok egy éjszakára, de a nagy sietségben a gyereknek 3 váltás ruhát viszünk, az anyjának meg semmit.

Kocsiba be, gyermek ordít. Még szerencse, hogy van kocsi amúgy, pár hónappal korábban még taxival vagy mentővel mentünk volna. Így azonban tökéletesen rutintalan sofőrként megkérdezzük “Csillát”, ő elirányít a kórházig, mi meg tökéletesen rutintalanul leparkolunk a főbejárat előtt.

Kórházba be, portás kedvesen elirányít az ügyeletre, szerencsére nincsenek sokan. Gyorsan sorra kerülünk. Fülünyúl közben már boldogan mosolyog, rázza a pelenkáját, meg a mágikus hipnotikus zenélő táncoló macskát, amit program gyanánt hoztunk. Sorra kerülünk, de a doktornőnek mennie kell valahova, ismét kimegyünk, várni egy másikat. Fülünyúl mindenkire vigyorog mint a tejbetök, köhögni nem köhög, csak akkor fura a hangja amikor sír és már vagy egy órája nem sírt. Kezdek kicsit reménykedni, hátha mégis vaklárma volt.

A vizsgálat eredménye persze krupp, és kórházi megfigyelés. Indul az egyezkedés, hogy az A vagy a B osztályra fektessék be A doktornő nagyon kedvesen felkísér a kiválasztott osztályra. Ott aztán egy nagyon éles kontraszttal véget is ér a kedvesség. Az osztályos nővér ellenben rémesen hatékony. Majdhogynem érzelemmentesnek is mondanám, de mivel egyértelmű frusztráció ül ki az arcára, amiért nem tudjuk dekára pontosan a súlyát, nincs cumisüvege, nem köhög és az orrszívást sem szereti, így ezt a jelzőt kihagyom. De legalább megengedi, hogy anya elheverjen az üres pótágyon, ha nem jön az éjjel új beteg. A lányokat bekísérem a túlzsúfolt kórterembe, nehéz szívvel elbúcsúzom, és még elérem az utolsó “nappali” járatokat hazafelé.

Otthon elképesztően egyedül vagyok. Sokáig tart mire sikerül elaludni.

Szerencsére már másnap kora délután ki is engedik a csajokat a kórházból, miután a délelőttöt a kertben töltötték. Kapunk egy “inhalálópuskát”, azzal még dolgozni kell kicsit, de egyebekben kint vagyunk a vízből. Borónak már csak egy érdekes történet az egész.

Azt hiszem mindannyian tartunk valami hasonlótól. Mi majdnem négy éve voltunk szülők amikor megtörtént az éjszakai kórházba rohanás. Ráadásul nem is volt különösebb következménye, úgyhogy tripladupla szerencsések vagyunk. Erről a fajta szerencséről a hétköznapokban elfeledkezik az ember, és azt hiszem ez így is van rendben. De azóta néha, amikor éppen nem olyan könnyű két kis szellőlány édesapjának lenni, felidézem azt az éjszakát, meg a sztorikat amiket várakozás közben hallottunk, és arra jutok, hogy még mindig inkább az aktuális kihívásokkal nézek szembe.

A bejegyzés trackback címe:

https://apavavalt.blog.hu/api/trackback/id/tr9914101411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.