Anyák Napja közeledtével édességtől kezdve űrrepülőgépig mindenről kiderült már, hogy azzal fejezhetem ki igazán a szeretetemet az Édesanyám felé, ha szerzek neki egyet. Legalább. Sőt az arckönyv is felajánlott egy külön erre az alkalomra készült képkeretet vagymit. Hogyaszongya teggeljem be. Hát nem tudom… Eskü külön posztot érne meg a viszonyom a túlkommercializálódott ünnepekkel, de a mai bejegyzést nem erről tervezem írni.

Hanem arról a fehéringes, feketenadrágos érzésről, hogy:

“Orgona ága,

Tömeg előtt állva

Szeretem az Anyukámat

Míg a szemem könnybe lábad.

Kötelező! "

Valójában nem emlékszem hogyan éltem meg az ovis “anyáknapját”. Évtizedek múltán már csak néhány érzésvisszhang maradt. Az orgonaágára tisztán emlékszem, hozzátartozik az minden ilyen ünnepséghez kishazánkban mint vasárnapi ebédhez a rántotthús. Arra is emlékszem, hogy amikor én voltam gyerek, akkor még lehetett orgonát vinni anyák napjára, nem virágzott el már 2-3 hete. Persze az is igaz, hogy akkor még az eperszezon is júniusban volt...na mindegy, vissza a témához.

Szóval Anyák Napi Ünnepségek. Szükség van ezekre? Engem igazán nem zavar, ha valaki ünnepli az Anyák Napját, amíg azt a családja körében csinálja. Az egyik legjobb barátom is “anyáknapjás” sőt én is minden évben tartom. Azt viszont nem gondolom, hogy például az óvodában szükséges lenne  megemlékezni róla. Pláne annyira ráfeszülni, mint azt sok helyen teszik.

Adott egy tökre bensőséges ünnep, az ember megemlékezik az édesanyjáról, mert mégis mekkora királyság már, hogy a megszülték, szeretik, satöbbi. Eddig tök oké, eddig értem. Sőt, támogatom. De miért kell ebből tömegprogramot csinálni? 20-30 óvodás, még egyszer annyi szülő, plusz óvónénik, dadusok, stb, bezsúfolódva egy csoportterembe. Levegő nincs, minden szem a gyerekeken. A pedagógusok előénekelnek, a csoport egy része sír, egy másik része a földet nézi, a harmadik torka szakadtából üvölt. Amikor vége van, a gyermekek odaszaladnak az ovis széken gubbasztó anyukájukhoz, és átadják az ajándékot, amin már hónapok óta dolgoznak, és az óvónénik csak igazán keveset segítettek vele (mégis mindegyik 98%ban) egyforma.

Ismerős? Tuti!

Megható?

Számomra ennél kb csak az évzáró a keményebb (létszámban mindenképp), pláne akkor ha valami külön órára is járt a gyerek, mert akkor ugye “bemutató” is kell, nehogy már azt higgye a kedves szülő, hogy csak úgy feleslegesen adta ki a pénzt a kortársbalett órákra.

Ugyanakkor nem vagyok anya, így nem tudom felmérni mennyire fontos egy anyának, hogy az anyaságáról az óvodában is megemlékezzenek, de úgy gondolom, hogy nagyjából annyira lehet releváns, mint ha Én Téged, Kedves Hölgyolvasóm, felköszöntenélek Nőnapon.

Egy röpke kitérő erejéig meg kell említsem úgy, hogy nem tartom valószínűnek, hogy az Apák Napja is hasonló projektmódba hozná a pedagógiai kart. Még szerencse, hogy ennek nem is kell kiderülnie, mert kényelmesen kívül esik a tanéven. (A jegyzőkönyv kedvéért azért persze ide kell írjam, hogy Apák Napi ünnepségnek sem látnám értelmét.)

Fontos hangsúlyoznom tehát, hogy nem az ünneppel van bajom, hanem a kötelező csoportbemutatókkal, csak épp Anyák Napja hajnalára jutott eszembe a téma. Lehet, hogy szívtelen vagyok, de nekem bőven elég az a bemutató amit spontán kapok, mert épp eszébe jutott a gyermeknek valami, amit az oviban tanultak. Nyilván, amelyik gyerek imád szerepelni, attól semmi szín alatt ne vegyük el a lehetőséget, csak ne legyen már muszáj mindenkinek.

A magam részéről örömmel üdvözlöm azt a (számomra legalábbis) új trendet, hogy ha már egyszer van ovis Anyák Napja, akkor legalább van egy “köszöntőfülke”, ahol a kölök nyugodtan elszavalhatja az orgonaágát, és átadhatja az óvónők által kifestett cserepet (amire jó esetben azért legalább a kéznyomát rátette). Ha szeretné. Ha nem, akkor pedig odabújhat Anyához, vagy ugrálhat, pöröghet, esetleg kinn maradhat  Van persze ezzel szemben is az a kifogás, hogy ha nagyon sűrű időszakban érkezik az ember, akkor futószalagszerű az egész, még meghatódni sincs idő és már át kell adni a helyet. Ezt is megértem, számomra mondjuk még így is szimpatikusabb megoldás ez. de legjobb talán mégis az lenne, ha ezt az ünnepet megtartanánk a családon belül.

Ti mit gondoltok?