Még gyerekkoromban nagy népszerűségnek örvendett a “Kaland, Játék, Kockázat” sorozat. A faék egyszerűségű “szerepjáték” titka abban rejlett, hogy a mesélés nem lineáris volt (rendes könyvként olvasva semmi értelme nem volt például), hanem a történet egyes pontjain döntenie kellett a bátor kalandornak, hogy “A” vagy “B”. A döntése szerint kellett más és más oldalra lapoznia, így kerekedett ki a történet. Nekünk nem volt ilyen könyvünk, de sok helyre jártunk vendégségbe ahol akadt a háziaknak, és ilyenkor lelkesen vetettem bele magam, annak ellenére, hogy tudtam, “végigjátszani” úgysem lesz időm. Nem kívánván viszont elpazarolni a drága időt kicsit csaltam. Az ujjamat gondosan az előző “állomáson” hagyva előrelapoztam megnézni, biztonságos-e a választásom, aztán, ha az volt, kitartottam mellette, ha nem, inkább máshogy választottam.
Amióta apa lettem, és tulajdonképpen egy rajtam kívülálló apró kalandor sorsát egyengetem (aki persze, mint a játékban, egy kicsit én is vagyok),sokszor érzem magam úgy, mintha újra játszanék, azzal a lényegi különbséggel, hogy nem tudok csalni. Nincs visszajátszás, nincs checkpoint, ahonnan vissza lehetne tölteni. A döntéseket viszont ennek ellenére meg kell hozni,és bevallom, néha kicsit nyomaszt a súlyuk.
Van az emberben egy elképzelés amikor elkezd szülővé válni. Nagyjából tudja, mit akar, mit nem, egy csomó mindenről nincs, nem is lehet képe, de a főbb vonalak azért megvannak. Abban szerintem például majdnem mindegyik friss szülő egyetért, hogy ő ugyan nem esik áldozatul a “szülőmarketingnek”, nem fog minden francot megvenni a gyereknek, csak azért, mert a reklám azt mondja, hogy anélkül nem lesz zseni. Ezt végül hol sikerül tartani hol nem, mert bizony nagyon erős az a három szó, amit sajnos a marketingesek is nagyon jól tudnak “a legjobbat érdemli”.
Már a terhességgel elkezdődik. Nézesessük-e a gyereket vagy sem, ha igen hány D-ben? Ha SZTKba megy az ember, minimálra, akkor az kellemetlen,személytelen, közegészségügyes. Ha fizetősre megy, az ultrahangos hölgy úgy fogja érezni, hogy produkálnia kell valamit a pénzért, és nyünyörgetni fogja a porontyot, hogy jó kép készüljön a büszke szülőknek, akik épp behúzni készülnek neki, mert hagyja már a gyereket, nem fotózásra jöttek, csak mondja meg jól van-e. Válasszunk orvost? Válasszunk szülésznőt? Kórházat? Őssejtet tettessünk el? Mennyire? Hülyeség volt? Számtalan kérdés amire úgy kell válaszolni, hogy a válasz alapjaiban határozhatja meg a gyermek életét. Vagy éppen semmi hatással nem lesz rá. De ezt előre nem tudhatod, viszont mérlegelned kell, mint lehetőséget.
Aztán megszületik a sarj, és a kérdések áradata nem csillapodik, sőt. Sorra hozzátok a hosszútávra ható döntéseiteket, és csak remélni tudjátok, hogy a javára válik majd, de legalábbis nem árt. A szép a dologban az, hogy akárhogy döntötök, mindenképpen találni fogtok olyat (szakembert is, mert a randomszülő a játszón az mindegy), aki szerint épp azzal a döntéssel teszitek tönkre a gyerek jövőjét. A babaúszás csodálatos, fantasztikus, minél előbb kell elkezdeni a búvárreflex miatt, nézd a sok kis vizicsibét, második otthonuk. Igen, csak a búvárrefleknek le kell épülnie, amit a babaúszás mesterségesen hátráltat, és ezzel tulajdonképpen a fejlődést akadályozza. Mondjuk ezzel semmi baj, ha a gyermek idegrendszere nem fejletlen. Honnan tudod, hogy az? Igazából mindenkié az Pallasz Athéné óta aki teljes menetfelszerelésben érkezett. De ne aggódj, majd a torna….Ismerős?
Csillapítottatok őrült tempóban az éjszaka közepén lázat miközben kollektív akarattal tartottátok a lázmérőt a horrorisztikus 40 alatt egy leheletnyivel, hogy mentőig azért ne fajuljon a dolog, a legrosszabbról nem is beszélve? Hogy éreztétek magatokat amikor egy héttel később összefutottatok a 2011-es ajánlással, mely szerint “Ma már kevésbé - csakis magas, a szervezetet már megterhelő láz esetén - ajánlják az aktív lázcsillapítást, hiszen a láz a védekezés részeként akár hasznos is lehet.“(http://hvg.hu/kultura/20151109_Megvaltozott_az_orvosi_ajanlas_a_laz_vesz)
Rontott a “pocsékszülővagyok” érzésen vagy javított rajta?
Hogy vagytok az alvással? Ha a gyermek köztetek alszik, akkor olyan kiegyensúlyozott lesz, hogy felnőttként ti saját Béke Nobel díjat kaptok majd, mert ő hozta el a világbékét, és azért ebben Nektek is komoly szerepetek volt. Kivéve, ha matricagyerek lesz, és 18 évesen is mellette kell üljetek az érettségin, mert a távollétetek frusztrálja, és az egész duplán ciki mert még súgni se tudtok. A hozzátáplálást pürékkel kell kezdeni, meghatározott sorrendben. Hacsak nem BLWzel, mert akkor a védőnő kitér ugyan a hitéből, de a sarj vidáman tolhatja befelé a csirkecombot. 4 hónapos korától. Vagy 6. Esetleg 8. Ad abszurdum 12 de akkor már tejterméket is. Ha nincs a családban tejérzékeny. Megvoltak?
Ti mentek idén karácsonykor profi fotóshoz “megörökíteni a pillanatot”? Azt a pillanatot amikor a 27. próbálkozásra végre jó szögben állt az angyalszárny a gyereken, és ti is képesek voltatok közepesen hihető műmosolyt összehozni? Vagy inkább magatok intézitek el a saját masinátokkal, hogy a túlvakuzott és az elmosódott között választhassatok, a családi portré felét pedig kitakarja az üknagynéni hüvelykujja?
Már most a végtelenségig tudnám folytatni a sort, pedig még eléggé az elején vagyok. Néha egyszerűbb lenne dobni egy hatoldalú kockával és rábízni az egészet a sorsra. Ezt az opciót sajna ebben a körben nem osztották ki. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy fogunk rossz döntéseket hozni. Hiszen nem vagyunk tökéletesek. De igyekszünk a tőlünk telhető legjobb döntéseket hozzuk az alapján, amit tudunk. Érdekes felismerés, hogy a szüleink is ezt tették.
