Te vagy a harmadik szereplő ebben a történetben. Veled álmodtuk a csajszibarackot. A neve már akkor megvolt, ahogy a kis sportcipője is (hogy aztán eltűnjön arra az időre amíg a lábára adhattuk volna). Emlékszel amikor az elején senkinek se mertük elmondani, még egymásnak is alig, nehogy meggondolja magát? Ő volt a mi közös titkunk.

Szép lassan aztán elhittük, hogy nem viccel, mégis lehet itt valami. A könyököd kisimult, teljes joggal ülhettél le a “világítópocakos" helyre a buszon, és fogyott a csokis muffin mint addig még soha.Jártatok babarandira, kiderült, hogy lány (sose kételkedtünk, csak megerősítettek minket), kerestünk fészkecskét, és balettcipő is került neki (amiről először azt hittük, ilyen kicsi láb nincs is, majd meglepve tapasztaltuk milyen nagy rá). Együtt vártuk, készültünk, anekdotáztunk előre. Róla, neki.

Aztán amikor hirtelen nagyon is igazi lett, én “beragadtam”, de te valahogy nulláról anyára gyorsultál. Én még mindig attól féltem, hogy összetöröm az apró kis testét, de te már úgy pakolgattad jobbról balra, óvatos határozottsággal, mintha mindig ezt csináltad volna. Milyen pici volt a dézsájában...Mindketten virrasztottunk becsülettel mire megtanulta a különbséget éjszaka és nappal között, szólt az eső a számítógépből, és az egész gyerek elfért a párnádon, emlékszel? Mégis, míg engem a félelmeim jellemeztek, téged a természetesség. Irigyeltelek.

Ahogy irigyellek mindig amikor tömött buszon szoptatsz, vagy a Hősök terén cserélsz pelenkát. Irigylem az egyértelműséget benne. Nem a rosszalló tekinteteket nézed, hanem csak azt a ki tudja milyen színű szempárt, amiből süt, hogy szükség van rád. Sokat tanulok erről tőled.

Emlékszel amikor megjegyzést tettek a villamoson, hogy a telefonoddal foglalkozol, ahelyett, hogy...nem is tudom mi helyett? Leginkább valószínűleg ahelyett, hogy a reklámoknak megfelelően átszellemült mosollyal az arcodon tartanád magasra...vagy nem tudom. Bár bevallom engem is sokszor zavar, amikor a telefonodon pötyögsz, ugyanakkor lenyűgöz az a lelkesedés, utánajárás, folyamatos megkérdőjelezés és jobbítani akarás ami mögötte van.

Nélküled csak cipője lenne, nem a piacon az árkategóriánkban elérhető legjobb cipője. És fordítva, nélküled valószínűleg még mindig keresném a legjobb itatópoharat.  Nem lenne a hintakukac, nem lenne már az egész pirospöttyös koncepció sem. A BLW-ről alighanem azt gondolnám, hogy az egy szendvics, a pozdiszkről pedig, hogy egy tartásjavító eszköz. Kihagytuk volna a “bazi nagy ukrán lagzit”, ennek kapcsán pedig szegényebbek lennénk mindazzal amit és akiket az a fültok hozott az életünkbe. Sok dolog “csak" amúgy férfiasan el lenne intézve, de hiányozna belőle valami. Egy púpozott evőkanál anya…

Te vagy az, akinél mindig van egy ötlet, még egy kis türelem, egy kedves szó, még ha éppen pelus vagy törlőkendő olykor-olykor nincs is. A puszid lázat mér, gyógyít, vigasztal, nevettet, mikor mire van szükség. Te vagy az, aki mindig egy kicsit korábban veszel meg minden játékot, mint ahogy annak én magam elérkezettnek látnám az idejét, és neked van ezzel kapcsolatban mindig igazad. Az ölelésedről annak idején azt mondtam, hogy egy hóembert is megolvasztana, és ezt a képességedet a lányunknak is átadtad. Te vagy az, aki bár épp a sarj (részben fáradtság miatti) bölcsibe adása előtt áll, de igazából azonnal benevezne egy második körre. Bár mind a hárman együtt alszunk, azért elég egyértelmű, hogy Boró számára a nap veled kezdődik, és veled is ér véget. Ezért nem irigyellek, ez jár neked, kivárom a sorom.

Örülök, hogy Veled vehetek részt ebben a kalandban amin a csajszibarack vezet minket végig. Köszönöm, hogy minden egyes nap inspirálsz,hogy a lehető legjobb apa legyek, aki csak lenni tudok! Kérlek, soha ne vond kétségbe mennyire fantasztikus vagy!

Az idén már másodszor, (még utoljára kézlenyomatos papírtányérok és kreppapír virágok nélkül) ez a nap a Tiéd is.

Boldog Napodat Anya!