Rengeteg tépelődés előzte meg ezt az írást. Volt már rá példa, hogy egy bejegyzésnek már a megírását is azért vetettem el, mert nem akartam a politikát behozni az oldalra. Pártpolitikát, akutálpolitikát pedig még úgy sem, bár tulajdonképpen felesleges is bármiféle különbséget próbálni tenni mert jelenleg ott tartunk politikai kultúrában Magyarországon, hogy ha “megszólalok” bármilyen politikai témában, azonnal megkapom a megfelelő oldalbélyeget. Ennek a további fejtegetése viszont már egy másik írás egy másik blogon amit nem írok.
Én apablogot írok, a szülői élményeimről, kihívásaimról, örömeimről, gondolataimról. Ugyanakkor apaként mostanában nem nagyon történik fontosabb a vasárnapi választásoknál. Dávid hasonló témájú bejegyzése az Apaparán szintén segített a döntésem meghozatalában. Mert úgy érzem felelőtlenség lenne nem élni a lehetőséggel, hogy 2000+ (de jó sokan lettünk :) ) embert szavazásra buzdítsak a blog soraiban.
Megpróbálom ezt ráadásul olyan semlegesen tenni amennyire csak tudom. Ebben segítségemre van, hogy mind a jelenlegi kormánypárt, mind az ellenzék tökéletes egyetértésben van (hűha!) abban, hogy a vasárnapi választások sorsdöntő fontosságúak. Hogy miért, vagy mi ellen, abban persze már hatalmas az eltérés, de a lényeg, hogy “minden ezen a napon áll vagy bukik”.
Ha pedig így van, akkor neked, nekem, és mindenki másnak nemhogy joga, de kötelessége megemelni a fenekét, elbattyogni a szavazókörbe és leadni a voksát. Igazából akkor is, ha nincs így, ha ez “csak” egy választás. Mert mi, állampolgárok legegyértelműbben ezeken a négyévente esedékes alkalmakon tudjuk kinyilvánítani a véleményünket azzal kapcsolatban, hogy szerintünk jó irányba haladnak-e a dolgok, elégedettek vagyunk-e azok munkájával, akik minket képviselnek.
Fiatalabb koromban (zavarba ejtően sokáig, igazából) azt gondoltam, hogy ha nem tetszenek a dolgok elég feltűnően kiszállnom belőlük, mindenki tudomására hozva, hogy én ebben a hülyeségben nem veszek részt, meg amúgy is meg vagyok bántva. Az eredmény legtöbbször csupán annyi lett, hogy a többiek szépen befejezték nélkülem a játékot/bulit, és mire hajlandó voltam visszatérni az önkéntes száműzetésemből, még a nasi is elfogyott. Nem nagyon érdekelt senkit a kivonulásom. Ahogy hétfőn sem fog érdekelni senkit, hogy miért nem mentél el szavazni, ha “AZOK” nyernek. Akkor már késő lesz azzal érvelni, hogy biztosnak/feleslegesnek tűnt, túlságosan sütött a nap vagy esett az eső. A többiekre pedig mutogathatsz, hogy “ti választottatok rosszul”, de ők legalább elmentek. Ahogy a leglassabb futó is kilométereket ver azokra akik csak döglenek a kanapén, itt is ők vannak előrébb. Ha más nem, hát erkölcsileg.
Menj el szavazni vagy ezért vagy azért (rosszabb esetben ez ellen vagy az ellen). Szavazz a ciklámenre, a türkizkékre, a pirézekre, bárkikre akik úgy érzed, megérdemlik a szavazatod. Persze ahhoz, hogy el tudd dönteni melyik az a társaság, nem árt tájékozódni arról, hogy melyik milyen programmal indul, mit gondol közös dolgainkról. A választásig hátralévő idő nem túl sok, de arra még épp elég, hogy egy kis kutatással ennek is utána tudjon járni a szavazásra készülő állampolgár.
A ‘Cooked’ című sorozatban (zseniális darab amúgy, mindenkinek ajánlom aki főz és/vagy eszik) hallottam nemrég pár mondatot, amelyek lényegileg így fordíthatóak le: “Ha fánkot akarsz, egyél fánkot. Szeretnél egy tortát a fánk után? Ám legyen. Jól esne valami csokis süti még mindezek után? Egyél egy egész tállal. Egy kérésem van csupán. Te készítsd mindet!”
Ezt némileg parafrazálva:
“Élj a jogoddal, teljesítsd a közös kötelességünk rád eső részét, és szavazz. Szavazz úgy, ahogy jónak látod. Szavazz úgy ahogy én, vagy szavazz homlokegyenest eltérően. Egy kérésem van csupán. Átgondolt, tájékozott és felelős állampolgárként add le a voksod.”
