Ez az írás lehetne tulajdonképpen egy folytatása a #kihozza témának is, amit először 3 éve érintettem a blogon. Akkoriban sokat gondolkodtunk ezen Anyáváválttal, és nagyon tetszett nekünk például a spanyol megoldás a három királyokkal mint az ajándékok forrásával (bár nyilván nem akartunk volna vízkeresztig várni az ajándékokkal), de végül maradtunk a “Te mit gondolsz”-nál, nem nagyon erőltettük egyik sztorit sem, és valahogy nem is volt különösebb jelentősége.
A legutóbbi karácsonyig.
Van a családunkban egy szokás, Anyávávált hozta magával, az első hó örömére felcsendül a “Betlehemi Királyok” és a “Jeles napok”. Ezekkel a dalokkal indítjuk a karácsonyi készülődést. Az előbbi albumon található egy megegyező című dal is, ami valamiért nagyon megfogta Csajszibarack fantáziáját.
Erre erősített aztán rá a “Karácsonyi vándorok” című (zseniális) könyv, amit kb egész decemberben meséltünk. A könyv egyfajta prequel a betlehemi történethez, a három király szemszögéből elmesélve, és elképesztően szépen illusztrálva.
Lassan de biztosan Gáspár, Menyhért és Boldizsár beköltöztek az életünkbe. Az óvodásfilozófia, a mese és a dal (később az egész album) egymást katalizálva a karácsony főszereplőivé váltak. Megemlítettük, hogy vannak, akik úgy hiszik, hogy a három királyok hozzák az ajándékot. Csajszibarack szeme felcsillant, és boldogan jelentette, hogy leváltaná a mikulást az ajándékhozó poszton. Nehéz akár csak megközelítőleg is leírni, hogy milyen érzés volt megélni, ahogy ő teljesen magától eljutott valahova, ahova szerettünk volna eljutni vele, de végül úgy döntöttünk, nem erőltetjük.
Ahogy haladtunk előre a mesével és végül megérkeztünk Betlehembe is, a történet egy újabb fordulatot vett. A születéstörténet, a kis Jézus, Mária, egy egészen különleges születésnapünnepléssel egybekötött, nőiességet megélő szerepjátéksorozatot indított el, hol a játékbetlehemmel, hol élőben. Csajszibarack legalább két hétig megszakítás nélkül volt Mária, jómagam József és Boldizsár között váltogattam, míg Jézus szerepét felváltva játszotta Fülünyúl és a plüss Tádé. Ajándékokat csomagoltunk, tömjént, mirhát, aranyat pakoltunk játéktevékre, és nagyon gyorsan meg kellett tanuljuk a dalt, hogy hibátlanul elő tudjuk adni, majd a végén Boró pillarebegtetve jó éjszakát kívánhasson a királyoknak.
Ez a Csajszibarack által varázsolt plusz mítoszréteg egészen varázslatossá tette a karácsonyt, ami így aztán egyszerre volt szórakozatóan random, és elképesztően bájos.
És bár a karácsony elmúlt, a háromkirályok sztori még mindig velünk van. Ritkább, kevésbé intenzív, de határozottan tartja magát. A mesét már elengedte, de továbbra sincs nap, amikor ne hallgatnánk meg a Betlehemi Királyokat legalább egyszer (ha máskor nem, hát alváshoz), és éppen ma, alig két órával ezelőtt még teve voltam, és Anyávávált hurcikendőjével rögzítették rám az ajándékokat amiket a kis Jézus nulladik születésnapjára vittek a királyok.
Kíváncsi vagyok milyen irányt vesz majd a történet. A magam részéről én tökéletesen oké vagyok a gondolattal, hogy nálunk ezentúl a háromkirályok látogasson karácsonykor, és elképesztően érdekesek a gondolatok, amik ebből az egész betlehemi témából indulnak Csajszibarack fejében, úgyhogy a beszélgetéseket is élvezem.
Az mondjuk nem bánnám, ha kicsit tudnánk a zenét pihentetni, de tartok tőle,, hogy még júniusban is elfogyott főtt kolbászok szólnak majd a fejemben munka közben. Na persze az is igaz, hogy legalább nem Baby Shark...
