Egy hónapja BLWzünk. Baby Led Weaning avagy igény szerinti hozzátáplálás. Na szerintem hozzátáplálás ennyire igény szerinti még nem volt, mint a Boró esetében. Konkrétan kibulizta magának. Egyszer csak eljött az a pont amikor ő is azt akarta enni, amit mi és erről nem hagyta lebeszélni magát.
Emlékszem, amikor Anya mesélt nekem erről, hogy milyen jó, mert nem pürézünk (eldugva ott figyelt egy ajándékba szánt babakajás könyv, tele pürékkel...némileg hülyén éreztem magam), ugyanazt eszi a sarj mint mi, csak persze lépcsőzetesen bevezetve só meg olaj nélkül, választhat, hogy mit kér, ilyenszuper, olyancsodás..."Az nagyon jó lesz drágám!" hangzott a generációkon keresztül a férjekbe kódolt túlélőösztön vàlasza, és magamban úgy voltam vele, hogy engem ez igazából nem érint, ráadásul akkoriban még bőven csak anyatejen élt a gyermek. Messzevanazmèg. Divat ez is, nyilván, mint a hurci meg a mosipelus.
Persze a hordozókendő aztán elvitathatatlan helyet kapott az életünkben, és elképesztően megkönnyítette. A BLW nem köszönt, berúgta az ajtót. (Boró egyszer csak érdeklődni kezdett a tányérunk és annak tartalma iránt. Hirtelen megjelent az igény az azonnali és feltétel nélküli hozzátáplálásra.Aktív ellenállással blokkolta az étkezést amíg nem kapott ő is, majd boldogan nyammogott az uborkahasábján.) Azt az ajtót, amin amúgy a mosipelus is kopogtat, egyelőre csak csendesen, visszafogottan. Hiába no, mint mondják, az élet az, ami az ember tervei között történik.
Èn nem szeretem, amikor egy szülő összemossa magát a gyerekével. "Hét hónaposak vagyunk" "Jön a fogunk" "Ügyesen kakiltunk". Szuper. Mindkettőtöknek gratulálok.
Ehhez képest miért mondom azt, hogy blwzünk? Azért mert ezt tényleg mindannyian csináljuk. Minden menü összeállításakor minden étel az alapján kerül be, hogy mit tud belőle enni a Boró. Ìgy aztán, mivel a gyerekemnek igyekeznék egészséges ételt adni, közvetve én is egèszségesebben étkezem. De legalábbis törekszem rá. Szakmai kihívásnak sem utolsó elgondolkodni azon, hogyan lehetne az egyes ételeinket megblwzni. Van úgy, hogy nem sikerül, az sem a világ vége, olyankor kicsit mást kap, vagy az adott étel nem kerül menüre.
De ott ül velünk az asztalnál, azt eszi amit mi, van saját tányérja amiből ő válogat. Addig eszik és annyit ameddig és amennyit akar. Nincs repülő, nincs vonat. Van barackkal bulátapofozás, tányèrdobálás és viaszosvászon az etetőszék alatt. Nincs külön vásárlás és nincs külön főzés. Van viszont fulladáspara (ami mondjuk amúgy is lenne amikor az ember gyermeke szilárd kajára vált, mi csak előbb esünk túl rajta), szájban maradék után kutatás és etetőszékmasszírozás szilvával.
Nem hiszek abszolút megoldásokban, így nem hiszem, hogy a BLW az lenne. Nekünk bejött, és nekem ez a természetes. Dönteni nem mi döntöttünk, erre volt igény.
