Mindenem van
2015. október 19. írta: Apavavalt

Mindenem van

mindenemvan1.jpg

Ma reggel arra keltem, hogy a kislányom felmosolyog (ezt az igét Boró hozta magával, nagyjából annyit jelent, hogy egy alvó emberre addig mosolygunk, amíg az fel nem ébred), átgurul az ágy rám eső felére Anyától, és nagykifli-(egészen)kiskifliben lustálkodtunk még vagy negyedórát.

A múlt héten hasznos, és elengedhetetlen tudásra tett szert a sarj, megtanítottam nyelvet nyújtogatni. Mivel ő még nem ismeri a társadalmi hátterét, így csak egy elképesztően aranyos tükrözés az egész, a mi közös játékunk. Anyának ezt nem csinálja.

Már megállás nélkül karattyol a saját kis nyelvén, de még élénken él bennem az a hónapokkal ezelőtti pár perc amikor a “BA-BA, MA-MA, PA-PA” gyakorlókörben a poronty csodálattól elkerekedett szemekkel figyelt rám, és a kis száját tátogatva próbálta utánozni amit csinálok. Többször csapott már mellbe durván a gyermeknevelés, és a mintaadás felelőssége, ez egyike volt azoknak a pillanatoknak.

Mondhatjuk tehát, hogy bár szoptatni nem tudok megvannak az “apapillanataim”. Ezek azok, amik átsegítenek a mélyponton akkor, amikor épp bántólag hat a sarjra, hogy nem vagyok eléggé Anya.

A fogzási rohamok valóban szörnyűek, ahogy azt is rossz látni, amikor nem ér oda időben az ember és elesik a poronty. Viszont szerencsére Borónak semmi komolyabb baja nem volt eddig, és kiskutya üzemmódban a fogzást is jól viseli, a rohamokat leszámítva. Nagyon nagy szerencsénk van ezen a téren. Az alvás meg, hajjaj... Na abba bele se kezdek, mert úgyse hinné el senki.

Szintén ma történt, hogy nézegettem a polcon a sok "elsőgyerekes" könyvet amelyeknek a felét sem olvastuk el félig se. Kezdetben minden bukihoz, pelenkacseréhez, lélegzetvételhez felcsaptuk őket, aztán valahogy kikoptak a kezünkből. Megtanultunk jópár dolgot, megegyeztünk egy-két másikban, a többit pedig az ösztöneinkre bízzuk. Amíg a sarj ennyit kacag és mosolyog, amíg bátran felfedez és kedvesen ismerkedik, azt hiszem, jól csináljuk.

Minden héten van egy “későnjövős” napom, amikor csak vacsora és fürdetés után érek haza, hol altatásra, hol altatás után, ha a sarj korán dől ki. Ezen a héten arra érkeztem későn, hogy a poronty a fürdés utáni öltöztetésből meglógva (eddig semmi különleges nincs a sztoriban, mindig meglóg az öltöztetés elől), a kalózos pelusát riszálva ezerrel mászik felém miközben vigyorog, mint a vadalma. Amikor hozzám ért, felkapaszkodott, és átölelt. Minden fáradtságom elolvadt.

Boró megérkeztével úgy érzem, én is a helyemre kerültem. Azt hiszem belül valahol mindig arra készültem, hogy férj és apa legyek. Tanúként szólítom az ovis és általános iskolás lányokat, akikkel papás-mamást játszottam, de a nevüket sajnos elfelejtettem már. Bocsi csajok.

Ádám vagyok, és sokkal több ‪#‎mindenemvan‬, mint elegem. Ahogy a héten olvastam, azt hiszem így vannak ezzel a ‪#‎mommynity‬-s lányok is.

A bejegyzés trackback címe:

https://apavavalt.blog.hu/api/trackback/id/tr997991561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása