Június 17.-e, vasárnap van. A Dunakanyarban ébredek egy faházban, valamikor késő délelőtt. A csipszes és ropis zsacskókat kutatom, hátha van valami, amivel el lehet indulni. A büfé már nyitva, benevezek egy kávéra meg egy szendvicsre, és próbálom felidézni, sikerült-e előző este betartanom a céges csapatépítők első számú aranyszabályát. Remélem igen.

Útközben felkapok egy pár elviteles pizzát. Nem kell túlgondolni ezt az ebéd dolgot, Ő is bulizott szombat éjjel, nyilván neki sem lesz kedve főzni.

Amikor hazaérek, a nyakamba ugrik. Ekkor jut eszembe, hogy még nem mostam fogat, ezt gyorsan pótlom, aztán ledöglünk a kanapéra Westworldöt nézni és pizzát enni. A mentolos szalámis pizza csak az első pár harapásnál furcsa.

Ebéd után beüt a kajakóma, elálmosodom. Ledőlök hát aludni egy húsz percre. Alszom vagy két órát. Félidőnél beszáll mellém.

Délután Heroes III és Civilization kockaparty, estére moziba megyünk. Hosszú a film, úgyhogy éjszakaival megyünk már csak haza.

Kéne még egy nap kipihenni ezt a hétvégét...lehet, hogy kiveszek egy szabit hétfőre.

@@

Június 17.-e, vasárnap van. Apák napja. A Dunakanyarban ébredek egy faházban reggel 7 körül. Szombaton egész nap csapatépítőn voltam, de ideje összekapnom magam, és hazaindulni a családhoz. Nagyon kéne egy kávé, de a büfé még zárva.

Útközben furcsa, fáradtsággal vegyes lelkiismeret-furdalás lesz úrrá rajtam. Kissé elszomorít a tény, hogy a hétvége nagyobb része már odalesz, mire hazaérek, pedig így is sokkal kevesebbet tudok a családdal lenni mint szeretnék. “Igazán nem járok el sűrűn énidőzni”, nyugtatgatom magam. Éppen ezért nem, mert nagyon kevés program éri meg igazából azt az időt, amit a családtól elvesz. Többször körbejárom az “elég jó apa vagyok-e vajon” témát utazás közben, és ugyanarra jutok, mint mindig: azért tudnám jobban is csinálni. El is határozom, hogy ezentúl majd jobban megy. A hatszáztizenkettedik elhatározásra hátha bejön. Veszek kávét.

Amikor hazaérek, Csajszibarack “Apa, apa!” felkiáltással a nyakamba ugrik, igyekszik a lehető legnagyobb felületen lefoglalni, mert óriásvigyorral az arcán már mászik felém Fülünyúl is. Anya is felbukkan a konyhából, szerencsére elég nagy a fesztávom, úgyhogy mindenkit egyszerre tudok átölelni. Szeretetgombóc.

Vártak már nagyon, mondani szeretnének valamit. Csajszibarack a padló felé fordulva annyit suttog: “...napját”. Fülünyúl csak annyit vesz hozzá, hogy “BöbeBaba gajgajgaj”. Anya szerint úgy értik a lányok, hogy “Boldog Apák Napját”. Köszönöm. A kávét is.

Boró fest nekem egy képet a dolgozómról. Ha segítek. Légyszi. Ha pedig azzal végeztünk, olvashatok Villámot, és építsünk vonatpályát.

Szeretnének pizzát ebédre, én csinálom a legfinomabbat. Konyhába velem. Desszertnek van meglepitorta, de Boró kicsit csalódott, mert ő olyan tortát képzelt el, ami sokkal csokisabb mint amennyire túró, és én vagyok rajta egyedül, és futok. Vagy az egész család rajta van. Még a Nagyi és a Csillamama is. De olyat nem csináltak. Pedig emeletes is lett volna. Azért eszik egy szeletet a létező tortából is.

Ebéd után beüt a kajakóma, elálmosodom. Természetesen nem alszom, hanem a sarjak minden tiltakozása ellenére, a kávé elfogyasztása után kivonulunk a Marczibányi térre, az UNICEF családi napjára, amiről aztán majd nyolc ökörrel se lehet elvontatni fenten nevezett porontyainkat. Komolyan nem tudom, mi a nehezebb, eljuttatni a Csajszibarackékat egy programra amiről tudjuk, hogy imádni fogják, vagy hazahozni onnan.

Hazafelé még egy fagylaltozást is beiktatunk, mert “olyan régen fagyiztunk”. Tegnap. Boró kiválasztja a legrózsaszínebbet (Anya egy utolsó pillanatos vezércsellel vérnarancsra cseréli a puncsot...hálás vagyok), majd taktikusan elosztja az idejét az én fagylaltom kóstolása és a sajátja elfogyasztása között.

Vacsora, fürdetés, aaaaaaalllltaaaaaaaatáááááááás. Huhh. Azt hiszem párszor belealudtam. Jól esne még egy kávé, de késő is van, meg ittunk is már eleget. Félúton belealszunk a Westworldbe, úgyhogy inkább elvonulunk aludni, mert holnap indul az ovijárat. Korábban a szokásosnál, mert a gyümölcsöt is mi visszük a csoportnak.

Mivel szülő vagyok, így ünnepeltként is a gyermekeim lencséjén megszűrve kapom a különleges napjaimat (Csajszibarack nemrég még a szülinapi tortámon is segített elfújni a gyertyát), de ez valahogy mégsem zavaró. Apák napján pedig kifejezetten természetes. Hiszen ha nem lenne, aki a középpontba piruettezik helyettem, akkor nem is lehetnék ünnepelt.

Ha Ti még nem tudjátok mi lesz az apák napi program, akkor könnyen megeshet, hogy a már említett sportos, beszélgetős, játszós családi nap a Marczibányi téri sportcentrumban, az UNICEF Magyarország szervezésében pont az, amit kerestek.

További részleteket itt találtok.

A rendezvényhez tartozik egy Apa-sztori gyűjtő oldal is, én épp a kedvenc sztorimat keresem, hogy nevezzek, hátha nyerek legot :)