Fel a kezekkel, kinél hozott a karácsonyi szezon jelentős mennyiségű új játékot? Plusz pont jár, ha zenél is valamelyik!

Gyerekként az ember nem akar mást ajándékba kapni, csak játékot. Óriási csalódást tud okozni minden ruha, cipő és doboz bonbon (na jó a bonbon nem olyan rossz, de kétségkívül nem millenium falconná alakítható transformer-pokémon). A játék jó, szórakoztat, ez a kedvenc, már csak a játék hiányzott a tökéletes gyermeki boldogsághoz. A játékot imádjuk.

Felnőttként a kép némileg árnyalódik. Ideális esetben gyerek maradtál kicsit, és te is örülsz a játékoknak. DE! A játékok ugyanakkor sokszor drágák, zajosak, beszerezhetetlenek, és egy kellemetlen tulajdonságuk még a legjobb, legtökéletesebb játékoknak is van. Helyet foglalnak. Egyre többet és többet. Először csak egy doboz a nappaliban, hogy ne legyenek szanaszét, legyen hova elpakolni őket. Szép és nemes gondolat, bár egyelőre te vagy, aki elpakolja a játékokat a nap végén (felveszed a “bowlingautomata” jógapózt és újrarakod szépen a pályát a sarjnak, hogy másnap reggel újult erővel vághasson bele a kalandba). Aztán telik múlik az idő, és megjelenik a második doboz, a harmadik és így tovább. A matatókalóz a polcra ül a bizonylatos mappa elé, a hintakukac elfoglalja az ablak alatti szabad részt és plüsslabdák pihennek a DVD gyűjteményeden (ami már egy ideje amúgy is a játék kategóriába sorolódik, azt lehet a legjobban lepakolni).

Próbál persze az ember gyermeke az ember gyermeke gyermekének olyan játékokat adni, amelyek nem csak szórakoztatóak, és korban megfelelőek, de mondjuk együtt is bír velük létezni. Meg kell mondjam, hogy nem olyan könnyű, mint gondoltam! Az tuti, hogy nem fog tőlünk éneklő zenélő sétáló műanyag robotot kapni, amivel már játszani sem kell, mert a játék olyan fejlett, hogy azt is megoldja a gyerek helyett. De szent málnaszósz, milyen nehéz választani a fűzős alma és az autós lejtőpálya között! Őrült felelősség, hiszen ezen múlik majd, hogy boldog, kiegyensúlyozott kosarasballerinatitkosügynökmodellként fedezi-e fel a civilizáció nyomait a Marson, vagy emos lesz. (Megsúgom amúgy, tök mindegy, mert a legjobb szórakozás úgyis egy doboz tele mindenféle cuccokkal, amiből kipakolhat.)

Viszont az is van, hogy ugye ideális esetben, a szülők nem egyedüli forrásai a játékoknak. Ha nincs vagy nem megfelelő a kommunikáció a szülők részéről az érintettek felé, akkor bizony érdekes játékok tudnak bekerülni a háztartásba. Nyilván nagy baj ebből nem tud lenni, de a csajszibaracknak például féléves korára annyi plüsse lett (minden látogatótól kapott egyet...logikus és egyszerű választás, magam is többször fordultam hozzá, bár ezentúl inkább kérdezni fogok), hogy mi plüssmoratóriumot vezettünk be. Remélhetőleg a rengeteg pihe-puha állatka, zöldség, labda és alien között fog találni magának kedvencet, de ha nem, akkor még pont annyi hely maradt, hogy “a kiválasztott” elférjen (amíg át nem adja a helyet egy újabbnak...tényleg olyan lehet ez, mint a Mátrix).

A helyhiány viszont kérdés marad, függetlenül attól, hogy kézműves fakockát, vagy kanye westet éneklő masnis plüssnyulat kap a poronty. A lakás minden pontján felhalmozódó játékhalom pedig, azon túl, hogy praktikátlan, szerintem túl is terheli a gyerekeket. Egyszerűen több a cucc, mint amennyit befogadni és feldolgozni képesek. Nyilván szeretnénk mindent megadni nekik, de közben érdemes arra is figyelni, hogy a túlzott jószándék ne legyen kártékony, mert ha mást nem, hát “döntési fáradtságot” mindenképpen tud okozni a túl nagy választék. Mi ezt úgy tervezzük megoldani, hogy időről időre átválogatjuk Boróval a játékait, és eladományozzuk, ami már nem annyira aktuális vagy népszerű. Nyilván nem lesz ez annyira egyszerű mint azt naív elsőszülő fejjel most elképzeljük, de a cél nemes (duplán).

Egyéves szülőkként Anyával nekünk még könnyű dolgunk van, hiszen figyelmen kívül hagyhatjuk a legújabb trendeket, a legfrissebb Disney és Pixar mozit, és csillogó szemmel kutakodhatunk az ideális játékok után, nem kell, hogy “menő” is legyen. A karácsonytájt városszerte kiplakátolt “galoppozó butch” akciófigura (”mozog, morog, sétál”, akciósan 16 rugó) nálam teljesen kicsapta a biztosítékot. Szerencsére ezt megúsztuk,de nincsenek illuzióim, nyilván meg lesz ennek a megfelelője később. Egyelőre azonban maradnak a kreatív játékok: minél kevésbé játssza magát a játék, annál jobb.