Bevallom, néha azért nem könnyű apának lenni. Előfordul, hogy olyan hülyeségeket gondolok, mint hogy valójában felesleges vagyok a történetben, és a csajszibarack meg Anya kiválóan meglennének nélkülem is. Tudom persze, hogy nem így van de megesik, hogy nehéz összeszedni az “apát" magamban egy nyűgösebb nap végén, amikor a sarj egyrészt perecbe hajtogatja magát a pelenkacseréből menekülendő, másrészt lefejel, a családi ékszereken tapos, végül sikítva menekül a biztonságot adó cicihez. Megesik, hogy elkavarodik valahova a szál, ami összeköt a kislányommal. Ha sehol se találom, általában el szoktam vonulni egy időre. Ez egyrészt alkalmat ad arra, hogy hátralépjek egyet, elrendezzem magamban a konfliktus és a dráma rám eső részét, másrészt egy idő után (miután mindketten megnyugodtunk), maga a sarj keres fel, világbajnok mosollyal az arcán, és ajánlja fel a szálat, amit együtt vesztettünk el. Összebújunk, jóban vagyunk megint.

Bizony, néha még apának is szüksége van arra az öt percre, pedig ő (jellemzően) nincs is egész álló nap otthon a gyermekkel, nem is kapja arcba a teljes műsort, csak egy részét. Anya pedig, aki még akkor is a főműsorszám, amikor apa hazaérkezik, nyilván halmozottan éli ezt meg, és anyatartalékok ide vagy oda, szusszanna egyet olykor-olykor.

Így aztán többek között mi időről időre fogjuk magunkat a csajszibarackkal, és elindulunk világgá. Igazi "kecskekáposzta" helyzet ez, hiszen lehetőséget ad nekünk arra, hogy más formában töltsünk időt együtt mint a hétköznap esték, Anyának pedig alkalma nyílik kicsit kikapcsolódni.Úgy gondolom, hogy a családi, hármas felálláson kívül fontos az is, hogy a sarjnak az apjához külön is legyen viszonya, hogy nekik is legyenek saját, közös dolgaik. Nekem legalábbis fontos. Felcsapom tehát a porontyot a hurciba, és megyünk, amerre a szem ellát.

Sosem megyünk messzire, taktikusan a “15 percen belül otthon vagyunk” zónában mozgunk, de igyekszem minden alkalommal egy kicsit hosszabbra venni az alkalmakat. Először csak a környéken sétálgattunk 15-20 perceket (sőt, konkrétan az első ilyen közös kalandunk a szemét levitele volt :D), majd már a játszótérre is lementünk kettesben, aztán szépen fokozatosan mentünk egyre messzebb és hosszabb időre. Most már akár egy délelőttöt is elvagyunk, mielőtt Anya hiánya hazaparancsolna minket.

Sokat fejlődök ezeken a “csavargásokon”. Megtanulom kezelni, hogy az emberek teljesen hülyének néznek, amikor táncolok és énekelek a sorban várakozva vagy az utcán sétálva, és ez a megítélés akkor sem sokat javul, ha meglátják, hogy nem hátizsák van rajtam, hanem a csajszibarack. Meghallgathatom mindenki érdekes és egyéni véleményét arról, miért kéne kilövetnem a gyerek fülét, hogy látsszon rajta, hogy lány, vagy éppen arról, hogy férfiként nem kéne ilyesmivel bohóckodnom, egyébként is “holazanyja, biztos karriert épít, ilyenek ezek a mai fiatalok” (ilyenkor az illendőség kedvéért én is szoktam egy-két általános jótanáccsal szolgálni a testmozgás áldásos hatásairól, vagy éppen a dohányzás abbahagyásának előnyeiről) . Bővíthetem a csajozós szövegeim tárházát olyan bombabiztos darabokkal, mint a: “Szia, ne haragudj, visszatennéd a kislányomra a sapkáját?”. Megtapasztalhatom, a legendás férfiszolidariíás egy egészen furcsa leágazását, amennyiben csak és kizárólag korombeli férfiak adják át a helyet a tömegközlekedésen. A többiek nyilván úgy gondolják, hogy férfiként bírnom kell (és bírom is, csak ne fékezzen hirtelen a jármű).

Ami a fentieknél sokkal fontosabb, az a kettesben eltöltött minőségi idő. Boróról és a szülőségemről tényleg rengeteg hasznosat tanultam ezeken az alkalmakon, ahol nem volt ott Anya a végtelen pozitív fegyelmezős nyugalmával meg a jolly joker ikrekkel, hogy megmentse a helyzetet, ha arra van szükség. Egyedül kellett helytállnom, amikor épp nem volt rózsás a helyzet, és Borónak is meg kellett tanulnia megbízni bennem, hogy én is képes leszek megoldani a feladatot, egyedül is. Lassanként kiérdemeltem a bizalmat, megdolgoztam az önbizalomért, és együtt fonjuk, erősítjük a szálat, ami összeköt minket. Minden zenélő jegesmedvével, minden meglátogatott fűszerbolttal, minden megvásárolt kiflivel közelebb kerülünk egymáshoz.

Szóval hajrá apák! Nem is kell megvárni, hogy az anyuka kérje, lepjétek meg! Kapjátok fel a porontyot és induljatok neki, nézzétek meg, mit akar nektek megmutatni a világból! (Aki még érintett a kérdésben, ne felejtsen el cserepelenkát vinni a sarjnak, Murphy ugyanis nem alszik!)