A héten két érdekes írásba is belefutottam a facebookon.

Az első (https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=10153988859078689&id=503583688) azt taglalta, miért fontos, hogy dominanciával kivívjuk az igazunkat a gyerekkel szemben, miért fontos, hogy megtanulja, ki a főnök.

A második (http://projectempact.com/articles/do-we-really-win-when-we-have-a-battle-with-our-child/) az első posztra érkezett válaszként, pszichológiai kutatásokra alapozva cáfolni kívánja ezt, és inkább az együttműködés, megértés, érvelés fontosságára helyezi a hangsúlyt.

Azoknak, akik követik egy ideje a blogot, nem fog meglepetést okozni, hogy én a második írással értek egyet (angolul értőknek egyébként teljes szívvel ajánlom elolvasásra mindkettőt). Annak ellenére van egy így, hogy rengeteg esetben az én ösztönös reakcióm is inkább az első hozzáálláshoz hasonló lenne. Mégis, az első gondolatom az volt a fentebbi posztot olvasva, hogy valahol az alapállással lehet baj, ha egy szülő úgy érzi, hogy le kell győznie a gyerekét. Semmi esetre sem tartom magam tökéletes szülőnek, és ígérem, hogy nincs nálam a tuti recept. Abban viszont hiszek, hogy a belátáson alapuló együttműködés, a bizalmon alapuló kapcsolat hosszú távon többet ér, mint az erőfölénnyel kiharcolt győzelem.

Nem könnyű a megszokott, tekintélyelvű szülői válaszok helyett pozitív válaszokat adni. Pláne nem, amikor az ember úgy érzi, hogy a gyermek épp hülyére veszi. Nem könnyű párbeszédet kezdeményezni, amikor a sarj sértettségének feltűnően és jól hallhatóan ad hangot éppen. Pont akkor kell a legnyugodtabbnak maradni és százszor nekifutni, amikor a stressz amúgy is az egekben van, és legszívesebben hagyná az ember az egészet a francba, vagy erőfölényt alkalmazna, csak valahogy legyen vége.

Többségünknél a neveltetésünkből, a társadalmi elvárásokból, a “jajjvajonmitgondolnak"-ból fakadóan a “mert azt mondtam” típusú megoldások az ösztönös reakciók, ha konfliktushelyzet alakul ki a sarjjal. Nem igazán akarjuk elnyomni, rákényszeríteni az akaratunkat, de nem akarunk gyengének látszani sem, és különben is milyen már, hogy palira vesz egy 15 hónapos, úgyhogy inkább maradnánk az autoriter megoldásnál, mert akkor legalább “viselkedik”.

Csakhogy az erőszakkal elért engedelmességből hiányzik egy nagyon fontos elem, a belátás. Nem azért érjük el a célt, mert a gyermek megértette és elfogadta annak fontosságát, hanem mert nem volt más választása. Nehéz munka, sok odafigyelést és türelmet igényel, de ha sikerül a gyerekkel közös platformról elérni ugyanazt a célt, közösen dolgozva érte, az egyszerre fontos tanulási folyamat, hosszútávú siker és kapcsolatépítő élmény. Míg az erőltetett engedelmességből szerintem maximum annyit tanul meg a leszármazott, hogy apa/anya erősebb, és az van, amit az erősebb akar. Ebből a leckéből aztán vagy azt a következtetést vonja le, hogy a nála gyengébbekkel ő is azt csinál amit akar, vagy azt, hogy ő nem számít, ő túl gyenge ahhoz, hogy bármi el tudjon érni. Egyik sem olyan lecke amit én személy szerint tartósan rögzíteni szeretnék a gyermekemben.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy nálunk sem laissez-faire gyereknevelés van. Nincs mindig és minden helyzetben az, amit a csajszibarack akar. Vannak kemény korlátok, amelyek nem képeznek tárgyalási alapot. Ezek egy része az egészségét hivatott megvédeni (mint például a konnektor-tilalom), másik része a napirend védelmében van így (mint például a fix alvásidő). Ezeken keresztül megkapja az amúgy számára szükséges korlátokat, és megtanulja azt is, hogy ha valami olyat mondunk vagy teszünk, ami neki esetleg adott pillanatban nem igazán van ínyére, azt okkal tesszük (ezt az okot rendszeresen közöljük is vele).

A kemény korlátokon belül viszont a lehetőségekhez képest szabadság van, megválogatjuk a csatáinkat, nem állunk bele jelentéktelen huzavonákba csak azért, mert úgy érezzük, hogy valamit valahogy “kéne” (ez amúgy sokkal nehezebb, mint ahogy hangzik).

Igyekszünk megérteni a motivációit, a személyiségét. Választási lehetőséget hagyunk neki minden területen, ahol ezt megtehetjük, hogy érezze, van ráhatása arra ami vele történik. Konfliktushelyzetben elismerjük, és megfogalmazzuk helyette az érzéseit (addig is, amíg ezt ő nem tudja megtenni), biztosítjuk a megértésünkről és a szeretetünkről, és igyekszünk elmagyarázni, miért kell számára nemtetsző módon alakulnia a dolgoknak.

Határozottsággal és kiszámíthatósággal nevelünk fenyegetés és megvesztegetés helyett. Egyenlőségen és bizalmon alapuló kapcsolatot igyekszünk építeni, figyelembe véve és támogatva az ő személyiségét.

Megért-e mindent ilyen fiatalon? Nyilván nem. De úgy gondolom az a legjobb, ha az ember már a pedagógiájának az alapjait is aszerint fekteti le, ahogy aztán később vinni szeretné. Vannak olyan helyzetek amikor erőfölényt kell alkalmazni mert a szép szó nem segít? Ott van például az orrszívás. De megfelelő előrejelzéssel és magyarázattal ez is a megbízhatóságot és a bizalmat fogja építeni. A csajszibarack tudja, hogy ha valamit mondunk, akkor az úgy lesz. Ez igaz akkor is, ha azt mondjuk, hogy “ha szeretnéd lesétálunk a lépcsőkön lift helyett” de akkor is, amikor azt mondjuk, hogy “ha bemászol a kábelekhez, fel foglak venni és átteszlek a szőnyegre”.

Nem vagyunk tehát eszköztelenek, csak sokkal több idő és energia szükséges az eszköz fenntartásához, és nekem bizony saját magamon is programozni kellett nem keveset, hogy pozitív szülő legyek. Viszont az eredményeket már most látni, és őszintén hiszem, hogy ahogy halad előre az idő és Boró cseperedik, a magabiztos, határozott személyisége és a bizalmon alapuló kapcsolatunk láttán örülni fogok, hogy befektettem ezt az energiát.

A végére pedig idézek a második írásból, mert nagyon jól megfogalmazza amit én magam is érzek, és gondolok erről a kérdéskörről:

“A gyermekek nem abból tanulnak amit mondunk nekik, sem abból amit rájuk erőltetünk, sem abból amikor nem veszünk róluk tudomást, sem abból amikor veszekszünk velük, hanem abból tanulnak ahogyan bánunk velük.

A kedvességet az irányukban tanúsított kedvességből tanulják.

A megértést abból, hogy megértéssel fordulunk feléjük.

A türelmet úgy tanulják, hogy mi magunk türelmesek vagyunk velük.

A függetlenséget pedig úgy, hogy  támogatjuk azt egy erős és biztonságos kapcsolaton keresztül.”