Komoly dilemma volt számomra ez a bejegyzés. Egyrészt ennyire személyeset talán nem is illik írni egy blogra, másrészt viszont terápiának sem utolsó, plusz hátha eljut olyanokhoz, akik hasonló kihívásokkal küzdenek, és ha nem is indítunk facebook csoportot, de legalább egy virtuális biccentéssel bíztatjuk majd egymást.

Türelmetlen típus vagyok, és hirtelen haragú. Nem a legjobb kombináció gyermekneveléshez, azt hiszem ebben egyetértünk. Valahol belül titkon azt reméltem, hogy ha apává válok, majd megváltozik ez is. Valahogy egy,csapásra szelíd és türelmes leszek, nem fogok jobbra- balra robbangatni minden apróságon.

Nem így lett.

Amikor nem vagyok érzelmileg érintett egy helyzetben, kiválóan őrzöm meg a hidegvérem. Mondjuk a hétköznapi esetek többségébe sikerül belevonnom magam érzelmileg, de ettől az apróságtól eltekintve igazán rózsás minden. Az apa-gyermek kapcsolatunkban viszont számomra minden interakció érzelemmel (is) telített, így aztán a gombjaim kiválóan “nyomogatáspozitívak” a csajszibarack számára.

Nekem alapvetően rémesen egyszerű a világom. Annyira egyszerű, amilyen valójában az élet nem tud lenni. Én alapvetően a “jók elnyerik méltó jutalmukat”, “jó tett helyébe jót várj” és hasonló elvek mentén gondolkodom, gondosan szem előtt tartva, hogy a szabályszerű eljárás betartásával joggal várom az eredményt. Így aztán egy mosolyra vagy simogatásra kapott “sikító nem”, és elutasítás, azon túl, hogy rosszul esik, még rendszerhibát is okoz. Gyűlik, gyűlik, aztán egyszer csak (nevetségesen gyorsan) csattan és leszívesebben visszakiabálnék, kiadván a saját fájdalmamat, de mivel ez nem opció, többnyire távozok.

Ilyen jelenetekből pedig manapság egyre több van. Jelenleg leginkább akkor is velem veszekszik, amikor Anyára haragszik.Teljesen friss helyzet, igazából észrevétlenül érkezett közénk, az okát még nem is tudtuk megtalálni, talán soha nem is lesz meg. A bölcsinek lehet hozzá köze, mert volt egy olyan kellemetlen hozadéka, hogy mivel többnyire én viszem, valahogy én lettem a “bölcsimonszta". Nem mintha ne imádna ott lenni, de ha épp eszébe jut, hogy inkább valami mást csinálna, akkor azért a tudtomra adja. Naptól vagy napszaktól függetlenül. Intenzíven. Aztán két perc múlva, mintha mi sem történt volna, keressük a majmot a böngészőkönyvben. Most már minden jó lesz...

Ésszel tudom, hogy az üzenet legtöbbször még csak nem is nekem szól, hogy egyszerűen csak a legkönnyebben bántható személy vagyok a közelben. Túl jól ismerem a haragját. Tudom azt is, honnan szerezte, amitől persze csak jobban haragszom (magamra). Egymás tünetei vagyunk.

Bevallom az első hétvége amit végigkiabált velem, elgondolkodtatott a szerepemről a családban, gyereknevelésben. Elindultam egy úton, amin eszem ágában sincs továbbmenni, úgyhogy visszafordultam.

Végül is ez a harag régi ismerősöm, az élet számtalan területén sikerült már az energiáját hasznos irányba terelnem. Most váratlanul, rajtaütésszerűen erősödött meg, de szépen lassan visszakerül a helyére. Csak angolul láttam a filmet, ezért nem tudom magyarul hogyan hangzik el az azóta mémmé fejlődött mondat Dr. Banner szájából mielőtt Hulkká változik, de angolul így szólt:”That’s my secret Cap, I’m always angry!” Nekem egy képregényfilmes poénnál többet jelentett ez már akkor is, mert hasonló helyzetben éreztem magam mindig is a saját haragommal.

Én mostanáig azt hittem eléggé kontrollban vagyok, de úgy néz ki, meg lehet még lepni. Gyakorlásképpen nekiálltam egy mini projektnek, amihez az ötletet egy külföldi apablogon pár héttel ezelőtt olvasott bejegyzés adta. Igyekszem a lehetőségekhez képest 100%-osan a “jöjj” szót használni a “gyere” helyett. Egyrészt várom már a pillanatot, amikor elhangzik az “Apa jöjj!”, másrészt addig is gyakorlom a tudatos részem fókuszban tartását, ami közép-és hosszútávon a szülőségemnek is jót fog tenni.

Ember vagyok és nem vagyok tökéletes. Azt sem szeretném, ha Boró annak látna. Azt szeretném, ha többek közt azt tanulná tőlem, hogy az ember a gyengeségeivel együtt is értékes. Hirtelen haragúként is lehet valaki jó ember, sőt elég jó szülő is. Csak meg kell találni, hogy mikor és milyen formában engedjük tombolni.