Azt hiszem teljesen életkornak megfelelő igény, de eléggé váratlanul ért minket, hogy Csajszibarack pár hete előállt azzal, hogy ő kisállatot szeretne. Annyiban talán megalapozott a meglepetés, hogy még a rokonságban sem igazán van senki, aki (kicsi vagy nagy) állatot tartana, tehát a minta maximum barátoktól, esetleg médiából érkezhet (bár ez utóbbira elég jól rálátunk, legalábbis arra ami idehaza kerül a képernyőre, és abban mondjuk megint nem igazán van ilyesmi). Akárhogy is, az igény jelen van.

Ha jól emlékszem konkrétan az aranyhörcsöggel kezdte, de már nem teljesen vagyok benne biztos, annyiféle verzióban állt elő a dologgal. Az akváriumban/terrráriumban tartható gerinces állatok gyakorlatilag teljes skálája felmerült. Érdekes módon azonban itt megáll a dolog...a macska még valamennyire érdekes, kutyát azonban egyértelműen nem szeretne. Pedig még a kígyó is benne van a merítésben.

Hogy megértsétek, a nyilvánvalóakon felül miért nehéz kérdés ez a mi családunkban, elmesélem, hogy Anyáváválttal mi ketten elképesztően alkalmatlanok vagyunk az állattartásra. Olyannyira, hogy tulajdonképpen nem is értem, hogyan mertünk bevállalni gyereket. Pláne kettőt. :)

Nekem viszonylag sokáig volt teknősöm (pontosabban teknőseim, de miután ismétlődően “hegylakót játszott” a lakótársaival az egyik, feladtam, és maradt egyedül), aztán végül beláttam, hogy nem tudom neki azt a figyelmet megadni amit szeretnék, és elajándékoztam. Ez tulajdonképpen a legnagyobb családi siker kisállatfronton. Vigyáztunk másfél-két évig ismerősök macskájára is, amolyan demo szinten, ott az egyik macsek eltűnt, majd meglett, a másikkal sosem tudtunk igazán összehaverkodni, így visszaszármaztattuk őket. Azt hiszem a tulaj eredeti tervei között ez nem szerepelt, de jobb volt így. Patkánnyal is próbálkoztunk, ott is elmaradt a zajos siker, bár ez előfordulhat, hogy betudható annak, hogy egyedül volt szegény. Egy szó mint száz, fájdalmas és sikertelen az állattartási listánk. Az tehát, hogy majd mi gondját viseljük az állatkának, ha a csemete megunta, sajnos kizárt. Több oka (köztük pedagógiai is) van, de kétségkívül ez az egyik legerősebb. Basszus nekem még a tamagocsim is kipurcant... :(

Csajszibarack egyébként nagyon határozottnak tűnik a tekintetben, hogy ő szeretné ezt a felelősséget. Egy pár napra visszavonulót fújt, amikor elmeséltük, hogy a kisállat nem a wc-n fogja intézni a kisebb-nagyobb dolgait, és az ezzel való foglalkozás is az ő feladata lesz, és a feladat során könnyedén találkozhat kellemetlen szagokkal. Ez pedig problémát okozhat ha figyelembe vesszük, hogy a szemeteskuka környékére se szívesen megy ha kettőnél több dolog van benne. Pár nap múlva felmerült a kígyó, mondván hátha az nem annyira büdös, aztán újabb pár nap elteltével érkezett a vállalás, hogy ő bizony a kakiügyet is rendezi, csak hadd kaphasson már valamit, bármit, ha csak úgy nem, akkor legalább születésnapjára. Ezen a ponton azért elmeséltük, hogy a kisállat nem ajándék kategória, ha úgy döntünk, hogy lesz, akkor az egy mérlegelt, informált döntés eredményeképpen fog történni, nem azért, mert ünnep van.

Egyelőre ott tartunk, hogy ez egy olyan döntés amit a családnak együtt kell meghoznia, még akkor is, ha a gyermek(ek)re hárul a gondozás feladata és felelőssége. Mivel azonban Fülünyúllal még nem igazán lehet megvitatni ezt a témát, egyelőre el lett halasztva a döntés. De ismerve a lányaimat, vissza fog még térni.

Ti milyen szempontokat vennétek figyelembe egy ilyen helyzetben? Van valami tuti (képernyőmentes) tippetek arra, hogyan lehetne demozni a csajoknak mit is jelent az, ha az ember felelős egy másik élőlényért? Bónusz: ki milyen állatot ajánl amennyiben az állattartás felé billen a mérleg?